Mivel sokat buszoztunk mostanában Árpival, boldogan tapasztaltam, hogy ha gyerekkel vagyok, olyan közvetlenek az emberek és kedves szavakkal dicsérik őt. Én meg kívülről szemlélődök közben.

 

 

 

Így volt ez néhány napja is.

Leült egy néni mellénk. Szemben is egy néni ült- nyugdíjas járat volt, nem is tudom, hogy keveredtünk közéjük-. Na, mindegy. Figyeltem kettejük pár-beszédét.

 

 

 

Szemben ülő néni a mellettünk ülőhöz:

 

-Te a Teri szomszédja vagy, az Éva húga, Erika igaz?

 

 

Mellettünk ülő néni néz bambán, lehet kicsit akadozott a fogaskerék, mondjuk nekem is kellett egy kis idő míg összeraktam.

 

Válasza:

 

 

-Tegnap is jártam erre, haza felé tartok.

 

 

 

Kitartó néni szemben, egyszerűsítette az információt, újra próbálkozott:

 

 

-Te az Erika vagy, igaz? A Teri szomszédja.

 

 

 

Mellettem ülő néni, még mindig nem érti, de lehet nem is baj:

 

 

-Arra befele.

 

 

 

Szemben ülő néni:

 

 

-Mindjárt leszállok, üljön át ide, le nehogy lessen onnan a széliről.

 

 

Mellettem ülő néni:

 

 

-Átülök ide, le ne essek.

 

 

Most már a mellettem ülő néni lett a szemben ülő néni (Erika).

 

 

Dicséri Árpit.

 

Mivel olyan barátságos és közvetlen, megkérdezem tőle:

 

 

 

-Hol tetszik leszállni a buszról?

 

 

Válasza:

 

 

-Ott ahol a többiek!

 

 

 

Gondolom magamba: ok, a néni sodródik az árral taktikát játszik.

 

 

Ő: Megyek haza Ágasegyházára.

 

 

 

Én: Uh, és melyik busszal tetszik arra menni? (Az a busz nagyon nem onnan indul, ahol ő le akar szállni)

 

 

 

Ő: Olyan más az ülése, de ugyanolyan.

 

 

 

Én: Magamban: jesszus, hogy fog ez a néni hazatalálni?

 

 

 

Ő: (szem összeszorít) Jaj, hogy is hívják! (Szorítás felold) nem jut eszembe!

 

 

 

Én: magamban, szegény idősek, vacak lehet az érzés…

 

 

 

Leszálltunk. Remélem hazatalált!

 

 

 

 

 

Aztán, hogy jól átérezzem:

 

 

 

Sétálunk Árpival, egy kedves ismerős néni mosolyog rá. Egy pillanatra meg is áll.

 

 

 

Én: Csókolom…-kissé bizonytalanul- Márta néni!

 

 

 

Néni zavartan rám mosolyog és tovább megy.

 

 

Aztán esett le, hogy Éva néni…

 

 

Ez se kor függő ezek szerint…

 

 

 

Amúgy végig játszódott benne, hogy Éva néni nem tudta ki vagyok, de megnyugodhatott, hogy én sem tudom ki ő, hiszen Mártának szólítottam! 🙂

Melinda